A kávé sokak számára a napindítás elengedhetetlen része, karakteres íze azonban már nemcsak a reggeli csészében, hanem a koktélospoharakban is egyre népszerűbb. A Caffè Vergnano és a Finlandia Vodka megbízásából készült reprezentatív hazai kutatás szerint az alkoholt fogyasztók közel 70 százaléka nyitott a kávéalapú koktélokra. A trend egyik legismertebb képviselője, az Espresso Martini világszerte a legnépszerűbb koktélok között az ötödik helyen áll.
Kávé és alkohol elsőre szokatlan párosításnak tűnhet, pedig a legalább havonta alkoholt fogyasztók körében a kávé szinte mindennapos ital: tízből kilencen kávéznak, és 60 százalékuk hetente többször is. Nem meglepő tehát, hogy a kávéalapú koktélok is egyre népszerűbbek, hiszen egy jól ismert, kedvelt ízvilágot kínálnak új formában.
A koktélválasztásnál továbbra is az íz a legfontosabb szempont: a fogyasztók több mint kétharmadának meghatározó, milyen karakterű italt kortyol, ugyanakkor a megjelenés sem elhanyagolható. Több mint minden második válaszadó szerint az is számít, mennyire mutatós a koktél.
A kávés koktélok megítélése azonban generációnként eltér. Míg a fiatal felnőttek inkább a felhasznált vodka márkájára figyelnek, addig a 40 év felettiek számára a kávé típusa és minősége fontosabb. Az alapanyagok közül továbbra is a vodka a legnépszerűbb, különösen a nők és a 40 év alatti fogyasztók körében.
„A vodkaalapú kávés koktélok ma már nem egy-egy alkalomhoz kötődnek: megjelennek az esti bárokban, a vasárnapi brunchokon, de akár az ünnepi asztalon is. A kutatásból az is kiderül, hogy a fogyasztók szeretik, ha egy vendéglátóhely különleges italokkal készül. És ez nemcsak a hangulatról szól: egy jól összerakott koktélmenü akár azt is eldöntheti, hogy visszatérnek-e az adott helyre” – mondta Balogh Elemér, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkoholok és kávé igazgatója.
Kávé új szerepben
A kávéalapú koktélok közül kétségkívül az Espresso Martini emelkedik ki, amely mára a világ egyik legkedveltebb koktéljává vált. A kutatás résztvevői szerint nemcsak karakteres ízével, hanem látványos megjelenésével is kitűnik a többi koktél közül, sokan pedig a stílus és az elegancia szimbólumaként tekintenek rá.
A kávé régóta meghatározó része a mindennapoknak, az Espresso Martini pedig ezt az ismerős ízvilágot ötvözi a koktélkultúra kreativitásával, így egyszerre kínál különleges és mégis ismerős élményt.


„Az Espresso Martini iránt az elmúlt években Magyarországon is egyre nagyobb az érdeklődés. Sikerének egyik kulcsa, hogy két, önmagában is népszerű italkategóriát kapcsol össze: a minőségi kávét és a koktélt. Egy jól elkészített Espresso Martini egyszerre épít a karakteres kávéízre és a prémium alapanyagokra, így olyan élményt kínál, amely új szerepben mutatja meg a kávét a fogyasztóknak” – hangsúlyozta Balogh Elemér.
Mivel hódít az Espresso Martini?
A kutatás szerint a 18–59 éves alkoholfogyasztó magyarok csaknem harmada már hallott az Espresso Martiniről. A legtöbben vendéglátóhelyeken találkoztak vele először, de a személyes ajánlásoknak is nagy szerepük van: a megkérdezettek 32 százaléka barátoktól vagy ismerősöktől hallott róla.
Az ital ismertségének növekedésében a digitális felületek is fontos szerepet játszanak.
A válaszadók 16 százaléka influencereknél figyelt fel az Espresso Martinire, így az online és az offline ajánlások egyaránt hozzájárulnak a népszerűségéhez. Mindez jól mutatja, hogy a kávéalapú koktélok a nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is egyre nagyobb teret nyernek.
A kutatást a Caffè Vergnano és a Finlandia Vodka megbízásából az NRC végezte 2026 tavaszán, 500 fős, nem, kor, végzettség, település jellege és régió szerint reprezentatív mintán, 18–59 éves, legalább havi rendszerességgel alkoholt fogyasztók körében.
A Finlandia Vodka tulajdonosa a Coca-Cola HBC. A Coca-Cola HBC Magyarország az ország vezető importált prémium szeszesital-forgalmazója. A Finlandia Grapefruit és Finlandia Cranberry 2026 márciustól elérhetőek a vállalat kiskereskedelmi és vendéglátó vevőpartnereinek kínálatában.
FOGYASZD FELELŐSSÉGGEL!
Finlandia vodka. Alkoholfok: 40%. A Finlandia bejegyzett védjegy. ©2026 Finlandia Vodka Ltd. Minden jog fenntartva. Ha szeretnél többet megtudni a felelős alkoholfogyasztásról, látogasd meg az italmertek.hu és ourthinkingaboutdrinking.com oldalt.
Minden egyéb védjegy és márka név a jogos tulajdonos tulajdonát képezi. A cikk alkoholtartalmú italokról szól, ezért 18 éven aluliak számára nem ajánlott.
A cikk sajtóinformációk felhasználásával, szerkesztőségi feldolgozásban készült.
Forrás: https://drinksint.com/news/fullstory.php/aid/12283/The_2026_Cocktail_Report_launches.html
